A testvérem első valóban jó ajánlása

Az ember a családját nehezen tudná megválogatni, tartja a mondás is, hogy a barátok terén talán könnyebb ez a fajta szelektálás, és hát persze az ember nem is akarná a saját családját lecserélni sosem, legyen akármilyen hibájuk vagy okozzanak akármilyen fejtörést, akár rendszeresen is. Az én testvérem iszonyatosan jó bizonyos dolgokban, például jogszabályok terén senki nála jobban nem ismeri azt gondolom az ügyvédek világát, hihetetlenül jó szakember, azonban egyáltalán nem javallott bizonyos dolgokban hallgatni rá, például már rengetegszer megfogadtam hogy elektronikai dolgok terén nem hiszek a javaslataiban, mert már nem egyszer megjártam azzal hogy a tanácsaira hallgattam, azonban most meg kell követnem magam, mert bizony ő ajánlotta a baseus shop oldalát és a baseus márkát mint tökéletes telefon kiegészítők színterét, és nem is kellett csalódnom sem az oldalban, sem a rendelés egyszerűségében és gyorsaságában, sem pedig a termékek minőségében és tartósságában.

Fel voltam készülve arra, hogy a rendelés után újra szidni fogom a testvérem javaslatát, azonban azzal kellett felhívnom, hogy valami változott, hiszen nem csak hogy jó tanácsot adott, hanem tökéletes terméket adott a kezembe, ami ráadásul iszonyatosan strapabíró. Természetesen hihetetlen módon fennhordja azóta az orrát hogy ezt elmondtam neki, talán nem is kellett volna ennyire megbiztatni arra hogy ajánlgasson termékeket, de ami tény az tény, és hát ez a weboldal és ezek a termékek is nagyon jók. Azt hiszem, hogy a közeljövőben nem csak ez az egy rendelésem lesz erről az oldalról. Az lenne tőlem a legbölcsebb, hogy ha minden telefontartozékomat innentől innen rendelném és ezt meg is fogom tenni, hiszen egyrészt sokkal gyorsabb és időtakarékosabb, másrészt pedig nagyon jó minőséget kapok cserébe. Kicsit bánom hogy nem találtam előbb rá ezekre a termékekre, de nem szabad telhetetlennek lenni, tudom jól.