Nem tudom ki hogyan van vele, de én egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy nem igazán tudok ajándék öltetekkel előállni amikor szükség van rá. Persze egy-egy ismerősöm számára mindig akad egy hobbi tárgy, amit nagyon szeret, és mindig örül a meglepetésnek, de tulajdonképp azt mondhatjuk, hogy ma már az ember tényleg beszerzi magának amire szüksége van és nem igazán könnyű ajándékba bármi olyat kitalálni, ami használható is, értékben is megfelelő és még örül is neki az ember. Mert hát gondoljunk csak bele, hányszor fordult már elő velünk is, hogy kaptunk valamit ajándékba, de igazság szerint nekünk kellett volna kiválasztani a terméket, mert nem olyan színűt, nem olyan mintájút vagy méretűt szerettünk volna. Az öröm így pedig már közel sem felhőtlen. Persze az ember mosolyog és megköszöni az ajándékot, azt mutatja, hogy igazán örül a meglepetésnek, de mégis csak ott motoszkál a fejében, hogy nem pont ilyet szeretett volna. Én ezért már nagyon óvatosan bánok az ilyen ajándékokkal.
Én éppen ezért már arra szoktam rá, hogy egyrészt praktikus dolgokat adok ajándékba, másrészt viszont még véletlen sem olyan dolgokat, amiket az ember mondjuk nagy vággyal vagy hévvel vár, hogy ne legyen csalódás. Az egyik ilyen tökéletes ajándék ötlet például annak aki okos órát használ az apple watch szíjak bármelyike, hiszen az applewatchshop.hu oldalról iszonyatosan könnyen és egyszerűen tudok rendelni, és még a minőség is kifogástalan, nem beszélve az apple watch szíj árak szempontját. Ezek a szíjak amiket innen tudok rendelni mindig nagyon különlegesek és tényleg minőségiek, nem pedig az átlagos, kommersz, unalmas típusok. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy nézzen fel erre az oldalra, mert biztos vagyok benne, hogy nem fogja megbánni, mint ahogyan abban is, hogy legalább saját részre rendelni fog innen.