Csak a tökéleteset válaszd

Az ember a saját vállalkozását tekintve nem követhet el bizonyos hibákat, legalábbis abban az esetben biztosan nem, hogy ha éveken át folyamatosan növekvő, jól jövedelmező és tartalékokkal rendelkező vállalkozást szeretne felépíteni. Az első és egyben talán legfontosabb dolog a stabil és erős alapok mellett az, hogy nem elégedhet meg az ember bármiféle szolgáltatással vagy termékkel, mindig a lehető legjobbra kell törekednie, hiszen sosem tudhatja, hogy egy-egy apróbb hiba vagy baki milyen mély és tartós hatást kifejtő problémákat okoz a későbbiek során. Én például a munkavédelem területén keresgéltem nagyon sokáig a szolgáltatók között, hiszen koránt sem mindegy, hogy csak törvényi megfelelőség van a vállalaton belül a munkavédelmi rendszer felépítését és működét tekintve, vagy valós és biztos védelmet nyújtó rendszer, ami nem csak azt eredményezi, hogy én nyugodtan tudok aludni mint vállalatvezető, hanem bizony azt is, hogy a munkavállalóim maximális biztonságban vannak.

Gondoljunk csak bele, hogy hiába megy át minden egyes ellenőrzésen egy cég a munkavédelmi rendszer tekintetében, hogy ha egyszer csak egy nagyobb nem várt esemény emberi sérülést vagy akár életet, esetleg hatalmas anyagi károkat okoz. Egyszer s mindenkorra bezárhatja kapuit még a legnagyobb cég is, hogy ha akár a raktárkészlete megsemmisül egy-egy nagyobb hiba miatt, nem beszélve arról, hogy örökre megbélyegzik, hogy ha hibájából eredően bármilyen munkavállalója sérülést szenved.

Éppen ezét én csakis a legjobbakkal értem be, és az activesafety.hu csapat minden mozdulatában profi. Azt kell mondjam, hogy mindamellett, hogy tökéletes munkavédelmi rendszert építettek ki számunkra, szinte egyáltalán nem kell foglalkoznom ezekkel a kérdésekkel, megy minden magától, csak a kardinális kérdéskörökben való döntés rabolja az időmet és az energiámat, ezáltal pedig sokkal több időm marad a cég menedzsmentjére, folyamatosan új ügyfeleket és partnereket tudok szerezni, nem beszélve a pályázatokról, melyeken most már indulhatunk és nem kis sikerrel szerepelünk számtalan esetben. Mindenkinek csak javasolni tudom ezt a kis céget. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak csalódni a munkájukban.